Ugrás a tartalomhoz

Nem megy a matek = diszkalkulia?  


A válasz a kérdésre röviden: nem, legalábbis legtöbbször nem. A mindennapokban gyakrabban használjuk a kifejezést, mint az szakmailag indokolt lenne, ésszinte minden matematikával küzdő gyerekre azt mondjuk, hogy diszkalkuliás. Fontos
azonban leszögeznünk, hogy nem minden gyermek diszkalkuliás, akinek nehézségei vannak amatematikával. 

A diszkalkulia egy súlyos tanulási zavar, ami a mentális-, és viselkedészavarok körébe tartozik (BNO-kódja is van, F81.2), és a gyerekek kb. 3%-át érinti. Ezeknek a gyerekeknek a matematikai teljesítménye jóval elmarad az életkoruk, az osztályfokuk, és az értelmi képességeik alapján elvárható szinttől, aminek a hátterében valamilyen fejlődési zavar, vagy szerzett sérülés áll. A diszkalkulia maradandó zavar.

Blogcikkünkből további információkat tudhatsz meg.

Mit jelent a diszlexia?

A diszlexia egy részképességzavar, amikor a gyerek olvasási teljesítménye elmarad az adottságai, képességei alapján elvárható szinttől, és hiába a rengeteg gyakorlás, az olvasás minősége nem, vagy alig javul. Kiemelkedő intellektussal rendelkező gyerekek ugyanúgy küzdhetnek olvasási zavarral, mint a sérültek. Az olvasáshoz az agy több területének összehangolt munkájára van szükség, és ha már egy terület nem működik megfelelően, már az olvasási folyamat sérül. Olvasási zavarra jellemző a családi halmozódás, öröklött is lehet. A terhesség, vagy a születés alatt történt agyi trauma ugyanúgy okozhatja, mint később egy fejsérüléssel járó baleset.

Fontos azonban tisztázni, hogy pár olvasási hiba nem jelent diszlexiát.

Ha szeretnél még további információkat a diszlexiáról, olvasd el Blogcikkünk-et!

Mit jelent a diszgráfia?

A diszgráfia egy olyan tanulási probléma, ami a gyermek írásában mutatkozik meg. A legegyszerűbb szavak leírása is csak könnyeket eredményez. A helyesírási hibáktól hemzseg a füzete: a betűk alakítása pontatlan, akár felismerhetetlen, a szavakból betűket, szótagokat hagy ki, vagy a szavak végéről hagyja el. Szavak határát nem tartja, több szót is egybeír, ezért a leírt szöveg nehezen olvasható, értelmezhető. A tanulási problémákat természetesen a gyerek nem ismeri fel, ő azt érzi, hogy buta, és az önbizalomhiány kialakul.

Érdemes tudni, hogy a diszlexia, diszgráfia, diszkalkulia nem egy “betegség”, amiből egy pirulával “kigyógyulhat” a gyermek. Viszont megfelelő terápiával, technikával, fejlesztő játékokkal és szerető, elfogadó közeggel javulhat ez az állapot. Teljes értékű, átlagos felnőtt életet élhetnek a jövőben!