Barancsi-Molnár Edina

Négy csodás gyermekünk van. A második kisfiúnk, már pici korától kezdve valami különös bájjal, kisugárzással rabolta el mindenki szívét.

Császármetszéssel született, 12 óra vajúdást követően. Nem történt semmi aggasztó a szülés közben, sem utána.
A beszédfejlődése megkésett kicsit, kétévesen még nem beszélt mondatokban, de mindent értett, mire óvodás lett szépen gyűlt a
szókincse is. Kiegyensúlyozott és nagyon kedves személyiségű volt már akkor is.

Eszméletlen módon bánt már kicsinek is minden kerti eszközzel, bármilyen barkácsolásra kapható, és a ház körüli
teendőkben is szívesen részt vesz. Csak az a fránya iskola ne lenne.

Az iskolát megelőző évben logopédiával, hallásébresztéssel, alapozó tornával, úszással, lovaglással igyekeztünk kicsit felkészülni az iskolai évekre.
Akkor még nem tudtuk, csak sejtettük, hogy valami probléma lehet. Nem érdekelték a számok, betűk, feladatok, folyton kibúvót keresett,
ha játékosan számolgatni kezdtünk.

Elkezdődött az első osztály, és már említettem az előző bejegyzésben is, hogy közben a covid miatt olyan rémület, aggodalom és kilátástalanság szállta meg az embereket, hogy elsiklottunk az iskolai kihívások felett. Jelenlétiből digitális oktatás lett, de így bőven volt időnk itthon rálátni, hogy segítség kell.

Apró visszatekintés… A férjemmel még tinédzserként ismertük meg egymást, többször tanultunk együtt. Volt olyan is, hogy az egyenletet almákkal meg körtékkel próbáltam magyarázni neki, mert egyáltalán nem értette.
És NEM értette meg a gyümölcsös akcióm után sem, tényleg fogalmam sincsen, hogyan érettségizett le. Mégis fantasztikusan helytáll az életben, és iszonyú talpraesett, tényleg a jég hátán is megél.

Amikor activity-t játszottunk a családdal többször is vicces helyzetek alakultak. Az egyik ilyen alkalommal éppen körülírta a szót, amit húzott, talán, ha jól
emlékszem az igazgató, mint foglalkozás volt a kártyán. De ő félreolvasta, és elkezdte körülírni azt a szót, hogy izgató. Ki is
találtuk, de mikor ránézett még egyszer a kártyára, akkor tudatosult benne, hogy teljesen más volt odaírva.
Óriásit nevettünk mindig, merthogy nem ez volt az egyetlen eset.

Most már egyértelmű, hogy hasonló nehézségei voltak az olvasás, matek terén, mint a kisfiúnknak.

25-30 évvel ezelőtt még ezeket a tanulási nehézségeket nem szűrték eléggé, így a „hülye vagy fiam”, „nem tanulsz eleget, meg fogsz
bukni” és további hasonló jelzőkkel, útmutatásokkal illették a gyerekeket nem csak az iskolában, hanem otthon is. Sokan az ismeretségi körünkben, most felnőttként ébrednek rá, hogy nekik is
segítség kellett volna.

Tarts velünk, mutatjuk az irányt!