Repülő
Milla már másfél éves volt, és ekkor úgy döntött a család, hogy repülőre száll. A gyerekek aggódtak kicsit, mert még sosem ültek repülőn.
A családi mesék azzal a céllal születtek, hogy az én izgő-mozgó, nyugalmi állapotot nem ismerő kisfiamat is elragadja a mesék világa. Felismertem, hogy a saját családi történeteink, melyek rólunk szólnak, megtörténtek, kivétel nélkül lekötik őt. Szerette és várta, hogy aznap estére, milyen mesét kerekítek. Néhányat megosztok veletek is, és bíztatlak, hogy gyártsatok hasonlókat ti is!
Repülő
Milla már másfél éves volt, és ekkor úgy döntött a család, hogy repülőre száll. A gyerekek aggódtak kicsit, mert még sosem ültek repülőn.
Kishugi születik
Egy nyári napon anya és apa elmondták Matinak, Flórinak és Benunak, hogy kistestvérük fog születni. Nagyon izgatott volt mindenki, mert a fiúk szerettek volna egy kishugit.
Csigakaland
Nyár volt, igazán meleg nyári nap. A kertben a homokozó szélén ült a három testvér, Mati, Flóri és Benu. Együtt homokoztak, homokvárat építettek.
Havazik a szobában
Flóri hároméves volt, mikor egy téli napon otthon játszott Matival a nappaliban.