Ugrás a tartalomhoz

Diszlexia, amikor olvasni nehéz

Szabóné Árvai Andrea

Sonkukank nem ookz neghézséget enenk a modnatnak az ovlasása, peidg ha kibetűnzénk a letírkatat, látnathánk, hogy a modnatban alig van heselyen lerít szó.

Ha betűnként, pontosan olvassuk el a fenti mondatot, kicsit belekóstolhatunk abba, hogyan is olvasnak a diszlexiások: a betűk rendezetlenek, és semmi értelme annak, amit elolvasunk. A diszlexiával küzdők-gyerekek, felnőttek egyaránt-valami hasonlót élnek át nap, mint nap az olvasási problémájuk miatt.

A diszlexia egy részképességzavar, amikor a gyerek olvasási teljesítménye elmarad az adottságai, képességei alapján elvárható szinttől, és hiába a rengeteg gyakorlás, az olvasás minősége nem, vagy alig javul. Kiemelkedő intellektussal rendelkező gyerekek ugyanúgy küzdhetnek olvasási zavarral, mint a sérültek. Az olvasáshoz az agy több területének összehangolt munkájára van szükség, és ha már egy terület nem működik megfelelően, az olvasási folyamat sérül. Olvasási zavarra jellemző a családi halmozódás, öröklött is lehet. A terhesség, vagy a születés alatt történt agyi trauma ugyanúgy okozhatja, mint később egy fejsérüléssel járó baleset.

Fontos azonban tisztázni, hogy pár olvasási hiba nem jelent diszlexiát. Egy elsős-másodikos gyereknél főleg nem. Az olvasási zavar jellemző tünetei legtöbb esetben a következők:

  • Rendkívül lassú olvasási tempó.

A diszlexiás gyerekeknek bizonytalan a betűfelismerésük. Olvasás közben próbálják “eltalálni”, hogy melyik is az eléjük kerülő betű, próbálják kitalálni, ez most b, p, vagy d, ez pedig nagyon időigényes. Ezért olvasnak rendkívül lassan, sokszor annyira, hogy a hallgatóság, az osztálytársak nem győzik kivárni, mikor ér már a szó, mondat végére. Az “olvass gyorsabban” nem segít, sőt inkább stresszt okoz, ezért sem szeretik a hangos olvasást.

  • Gyakori betűtévesztések, cserék.

A diszlexiásokra jellemző az iránytévesztés: sokszor keverik a jobb-bal irányt, a kezeiket, a füzetükben a bal alsó sarok megkeresése komoly kihívást jelent számukra. A betűtévesztések leginkább ennek a problémának tudhatók be. Melyik is a b betű? Ez most b, vagy d? Merre is áll a “hasa”? Sok betűnk hasonlít egymásra vizuálisan, annak, akinek nincs ilyen problémája, fel sem tűnik. Gondoljunk csak a sokat emlegetett b-d betűkre, de ezen kívül ott vannak még a b-p, d-p, p-q, t-f, n-h, n-m, ty-ly, ő-ű párosok. A vizuálisan téveszthető betűkön kívül nehézséget jelentenek a hasonló hangzású (akusztikusan hasonló) betűk: v-f, k-g, d-p betűk, hogy csak párat említsünk. Rengeteg cserélhető, téveszthető betű, amik pontos beazonosítása tényleg nehéz az olvasási zavarral küzdőknek.

  • A szó belsejéből kihagyott, szó végéről elhagyott betűk, szótagok. Vagy éppen ellenkezőleg: hozzátoldás, szaporítás.

Sokszor találkozunk azzal, hogy a gyerekek “hozzáköltenek” az olvasottakhoz, vagy teljesen mást kanyarítanak belőle. Elkezdenek egy szót olvasni, az első ismerősnek tűnő szótag után random befejezik. Így lesz a “ravasz”-ból, “ravaszdi”, az “aszal”-ból “asztal”.

  • Az olvasott szöveg megértésének nehézsége.

Ezt talán magyarázni sem kell, hiszen velünk is előfordul, hogy “félreolvasunk” valamit, és emiatt érthetetlen az olvasott szó, mondat, szöveg. Ha nem a megfelelő szót olvassa a gyerek, nem tud jelentést társítani hozzá. Az értő olvasás viszont minden tantárgy tanulásához szükséges. Gondoljunk csak bele, hogy miért is küzd az egyébként jó matekos gyerek, aki egyébként hiba nélkül végzi a műveleteket, a szöveges feladatokkal! Pontos, értő olvasás nélkül a feladat megoldása szinte kivitelezhetetlen.

  • Olvasásban kimerülés, gyors elfáradás.

Ha a megnézzük a fent leírtakat, hogy mi minden akadályozza a diszlexiások olvasását, mennyi “döntést” kell hozniuk egy-egy betű hangoztatásához, láthatjuk, hogy ez rengeteg energiájukat felemészti. Nem csoda, hogy gyorsan elfáradnak, kimerülnek az olvasásban. Ezért is kerülik ezeket a helyzeteket. Az otthoni olvasás gyakorlása kész küzdelem: nagyon nehéz a szülőnek rábírni a gyereket az olvasásra.

A fenti tünetek alapján könnyebben beazonosítható a diszlexia, de a probléma feltérképezését bízzuk szakemberre! Először a gyerek pedagógusával beszéljünk, ő az, aki pontosabban látja, milyen fokú a lemaradás, szükséges-e továbblépnünk! Segíthet az iskola fejlesztőpedagógusa is, és ha szükséges, kérjük a gyerek vizsgálatát a pedagógiai szakszolgálattól! A diagnózis mellett ők javaslatot is tesznek majd a gyerek fejlesztésére.

Otthon is segíthetjük a diszlexiás gyerekünket. A feladatunk elsősorban az, hogy csökkentsük az olvasással járó stresszt, de néhányat érdemes kipróbálni az alábbiak közül is:

  • Ne olvastassunk hosszú oldalakat a gyerekkel!
  • Kerüljük a hangos olvasást! Ha mégis szeretnénk, akkor olvassa el inkább magába némán a szöveget, és csak utána hangosan.
  • Többször olvastassunk betűket, szótagokat, rövid, egy-két szótagú szavakat!
  • Olvassunk/beszéljünk robotul: a szótagolás megalapozza a pontos olvasást, és a helyesírást. A könyvesboltok értékesítenek olyan mesekönyveket, ahol a szöveget szótagolva írták, érdemes beszereznünk ilyet.
  • Esti mese felolvasása. Semmi sem pótolja az esti mesét, lehet az bármilyen kedves mesefilm!
  • Több diszlexiásnak segít, ha megtaláljuk a megfelelő betűtípust, betűméretet. A nagyobb sorköz szintén megfelelőbb nekik. Az apró betűs, egybefolyó sorok között nehéz felismerni a betűket. Már megtalálhatók az interneten a kifejezetten diszlexiásoknak kifejlesztett betűtípusok, érdemes kipróbálni, melyikkel könnyebb olvasnia a gyereknek.
  • Használjunk sorvezetőt! Egy kettéhajtott lappal takarjuk le a szöveg alsó részét, így jobban elválik az olvasandó sor a betűrengetegtől!

Végezetül azok kedvéért, akik még most is a nyitómondatot bogarásszák, álljon itt pontos helyesírással:

  • Sonkukank nem ookz neghézséet enenk a modnatnak az ovlasása, peidg ha kibetűnzénk a leítrakat, látnathánk, hogy a modnatban alig van heselyen lerít szó.
  • Sokunknak nem okoz nehézséget ennek a mondatnak az olvasása, pedig ha kibetűznénk a leírtakat, láthatnánk, hogy a mondatban alig van helyesen leírt szó.

A mi “diszlexiánk” ezzel meg is oldódott! 😀 Jó lenne, ha az ezzel küzdőknek is ilyen könnyen sikerülne, de sajnos számukra ez nem ilyen egyszerű! Segítsük őket türelemmel!