Ugrás a tartalomhoz

Nem legózok! Füvet nyírok, szerelek, fúrok-faragok…

Barancsi-Molnár Edina

Sokszor végig gondoltam már, hogy vajon mi, szülők rontottunk el valamit? Nem legóztunk, festettünk, rajzoltunk, bicikliztünk és még sorolhatnám mit nem tettünk elégszer, ami ezt az állapotot előidézte?

Ostoroztam magamat, hiszen ugyanúgy csináltunk mindent (vagyis hozzá igazodva persze), mint a bátyjánál, mégis valahol elcsúsztunk.
Vajon tényleg megbuktunk a szülők iskolájában?

Utált leülni legózni, építeni, rajzolni, festeni… inkább kint játszott a kertben, imitálta a fűnyírást, de nem ám csak úgy csendben, halkan.
Egy kedves ismerősünk szerzett neki egy fűkaszát, amit már kivontak a forgalomból, és azt cipelte 4 évesen. Hurcolta magával, és olyan élethűen utánozta a hangját, hogy szerintem a szomszédok azt hitték, nálunk minden nap le van nyírva a fű. Hasonló vonzalom alakult ki a sövénynyíróval és a normál fűnyíróval kapcsolatban is.

Eltelt néhány év azóta, de ezek a dolgok megmaradtak, a férjem nagy örömére, mert van, aki szívesen vágja a füvet, sövényt a kertben.
Másként nézzük őt, már értünk sok mindent vele kapcsolatban, és ez ad egyfajta megnyugvást.
A szülői bukásunktól eltekintettünk, hiszen az még odébb van, hogy értékelni lehessen. Inkább a sok „miértre” kezd összeállni a kép.

Megtanultuk külön kezelni a kisfiúnkat, és az iskolát. Ők ketten nem haverok…egyelőre, de rajta vagyunk, hogy szeresse ezeket az éveket, és megértse milyen fontos megtanulni bizonyos dolgokat az iskolában. Bátornak kell lenni…nagyon bátornak, mert sok atrocitás éri azokat a gyerekeket, akik kitűnnek valamiért. Nem csak azokat, akik nehezebben értik a matematikát, magyart, hanem azokat is, akik túl jók valamiben. Mióta világ a világ, azóta ez így megy.

Nagyon fontos szerepünk van nekünk, szülőknek. Minden nap nevelünk, vígasztalunk, bizalmat építünk, lelket ápolunk, és van, hogy az „asztalra csapunk”. Legyen akár diszkalkulia, diszlexia, diszgráfia, vagy más problémája a gyerekünknek, amely nehezíti a mindennapjait, tudassuk vele mennyire különleges, és mi mindig mellette állunk majd.

Hidd el nagyon átérzem a félelmet szülőként, hogyan fogja megállni a helyét a gyerekem az életben, de mindig csak egyet lépjünk előre.
Könnyebb, ha nem egyedül kell megtenned a következő lépést!
Olvasd tovább a bejegyzéseket, és láthatod a korai tünetek, amelyek arra utalhatnak, hogy a későbbiekben tanulási problémák merülhetnek fel a gyermeknél.

Böngéssz az oldalunkon és nézd meg, milyen eszközökkel tanulunk mi.